Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


novella - Ázott kutyus

2009.05.28

Ázott kutyus

A nap kíméletlenül forrósította meg a szárazságtól szétrepedt földet. Szőrmók az oldalán feküdt és egészen aprókat szuszogott már. A környéken nem volt semmi, csak a magukból forróságot árasztó hatalmas sziklák, egy száraz cserje és az autóút. A cserjén egy nagy madár ült és Szőrmókot nézte. Rég óta követte már és most, hogy a kutya végül elnyúlt egy kicsit pihenni, leszállt a közelébe. Szőrmók pedig pihent, miközben egyre szárazabb lett a szájából kilógó nyelve. Egyre hosszabb pihenőket tartott, de még élt benne a remény, hogy hazajut. Ám ebből a pihenőből már nem volt ereje felállni.
Kicsi tüdeje halkan szuszogva követelte magának a levegőt, felhevült teste pedig árnyékra és vízre szomjazott.
A nagy madár nem szólt semmit, csak nézte. Akkor sem szólt semmit, amikor Szőrmók kibukfencezett az autóból. Nem, nem kiesett, mert akkor visszamentek volna érte. A nagy ember még csak nem is lassított. Szőrmók a nagy ember mellett ült elől, amikor baljós, halk zümmögéssel teljesen lenyílt az ablak. A beáramló levegő játékosan megborzolta Szőrmók bundáját, majd az ember megmarkolta a nyakát és egyetlen szó nélkül kidobta az ablakon. Mert az ember ilyen.
Szőrmók látta, ahogy a kocsi a távolba veszik és akkor sem értett semmit, amikor a semmi közepén magához tért. A madár már akkor a közelben volt, csak akkor egy sziklán ült.
Most is mellette van, mégsem szól semmit, csak nézi. Minek van melletted valaki, ha nem szól hozzád? Ha csak nézi, ahogy szenvedsz… mire vár? Miért nem az utat nézi? Miért nem mutatja meg, merre van a víz? Miért nem hív senkit, csak nézi, ahogy egyre nagyobbakat pislog?
Hé! Ez fájt!
Miért bántasz még te is? Éppen csak lehunytam a szemem…
Szőrmók kutya megint lehunyta a szemét a forróságban. A kislány jutott eszébe. Hogy szaladtak a hatalmas kert illatos füvében a nagy cseresznyefáig és vissza, kacagva, versenyezve. A levegő virágillattól volt súlyos, és a kabócákat csak néhány szorgos, virágporgyűjtő zümmögése zavarta meg. A kislány minden alkalommal nagyot sikongatott, amikor együtt futottak keresztül a vizet spriccelő cső mellett. Víz…
Itt nem volt víz sehol, csak a nap égető ereje, ami elől a kutyaházban talált menedékre. Egy nagy kutyaházban, ami csak az övé volt egy puha pokróccal, aminek olyan jó volt kaffogva szétrágcsálni a sarkait. Amiben este háton fekve sokáig lehetett látni a sok fényes pontot a magasban. Érdekes, eddig sosem volt mellette egyetlen nagy madár sem, ami szótlanul figyelte volna, a sötétben helyette tücskök ciripeltek, és Szőrmók a fényeket bámulva aludt el. Sötétség…
Fény…


Szőrmók meglepődött. Dörzsölgették. A nagy madár nyomorgatja?
Nem, ez nem fájt, sőt, puha volt, és… és hűs. Nedves! Kis nyelvével belelefetyelt valamibe. Nem volt jó íze, de nem számított, víz volt. Kinyitotta a szemét.
Nem a nagy madár volt. A nagy madár eltűnt, ahogy eltűnt a repedtre száradt talaj is, amin egyre hosszabbakat pislogva gyűjtött erőt, hogy… hogy hazatérjen.
Egy sötét hajú lány dörzsölgette Szőrmókot. Ő is vizes volt, és a törölköző is, amivel összeborzolta a kutyus szőrét. Egy ember.
Valamit mondott. Hangja megnyugtatta Szőrmókot, és ahogy a vizes törölközővel törölgette, olyan volt, mintha a mamája tisztogatta volna a bundáját a nyelvével. Ez jól esett neki, de nem a mamája volt mellette, hanem egy ember. Egy ember…
Szőrmók belenézett a szemébe. Amikor a lány meglátta, hogy magához tért, könnyezni kezdett, és elcsukló hangon mondogatott Szőrmóknak valamit. Ő még kába volt, de érezte, hogy már biztonságban van. Bár nem értette, mit mond a lány, de érezte, hogy megpihenhet végre. Mert ezt csak érezni lehet. Érezni, hogy hazatért. Nem, nem a fűben szaladó kislányhoz, nem az autós emberhez, hanem… mit is mondott?
Pudingocska… Igen, Pudingocska most már vigyáz rá.
Kaffantott egyet erőtlenül, de boldogan, aztán álomba merült.
Pudingocska, ugye vigyázol rám?

2009-05-28

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Minden jó, ha jó a vége...

(Big Cat, 2009.11.09 22:47)

Az állatok jobb sorsot érdemelnek, mint ami sokszor jut nekik a felelőtlen emberektől...

"...Mert ilyenek az emberek"...

(Katicabogár, 2009.11.09 20:20)

Megható, és szép történet. Köszi, hogy happy end lett a befejezés! :)

telelle@citromail.hu

(Elf, 2009.05.31 06:09)

eszméletlen érzéked van hozzá, hogy hogyan hass az emberekre... :)