Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Láthatatlan kiállítás

2011.09.07

A látóknak lehet valami elképzelésük arról, milyen lehet nem látni, de az meg sem közelíti a mindennapos vakságot az életben. Játszottunk már nevetve szembekötősdit, de az játék volt, és néha tudtunk kukucskálni. Itt nem tudsz. Sokan próbálták, milyen lehet a szex bekötött szemmel, amikor csak érzed a másikat. Bársonyosan finom, azonban utána láthatod a kedvesed kipirult arcát, ő pedig láthatja, ahogy ragyog az arcod az élménytől. A vakok szeméről nem kerül le a kendő többet. Egyszer beléptek egy sötét birodalomba, és azóta annak foglyai. Azonban ez a birodalom nem olyan félelmetes, mint ahogyan sokan hisszük.
Elsőként meglassul az élet, ahogy az ember megszokja, hogy már nem képes felmérni a dolgok távolságát és elveszik a térben. Persze, csak miután feldolgozta a vele történteket. Nem lehet könnyű, sőt! Aztán a rutin lassan bebizonyítja, hogy az élet megy tovább, és így is lehet élni. Sőt, így is lehet teljes életet élni. És onnantól kezdve a Sötétség birodalma már csak nekünk, látóknak marad félelmetes.
A kiállításról azt írták az oldalán, hogy úgy másfél órás lehet, és talán volt is annyi. Az idő ott bent, a Birodalomba lépve elvesztette a jelentőségét, hogy átadja a helyét az egymásrautaltságnak. A kint bármire képes ember a feketeség masszájában csak araszolva jut előrébb, és magabiztosságát a hangjával együtt falják fel a falak, melyekre támpontként tapogatva tapad a kezeivel. A kezeivel, amik abban a Birodalomban átveszik a semmibe meredő szemek funkcióját. Aztán madárcsicsergés hallik. A közelben valahol bogár zümmög és a teljes sötétségben elkezded felfogni, hol vagy. Lábad alatt apró kavics ropog, meghallod ahogy veszed a levegőt, kezed pedig fatörzset tapint. Egy erdő? A Birodalomban létezik erdő? De szép hely is az erdő, ahol hallani a fák susogását, az avar zörgését a lábunk alatt, miközben a távolban néha fakopács keresgél. De hát az erdő most is szép!
Igen, akkor is, ha nem látjuk! Az erdőt nem érdekli, hogy látjuk-e. Az erdő magában rejti azt a csodát, amit sokszor pont azok nem látnak, akik megtehetik! És ez a csoda ott van a világban mindenütt akkor is, ha nem látjuk, hiszen számtalan módon érzékelhetjük. A vak csak akkor elveszett ember, ha behunyja azt a szemét, amivel a csodákat látja. Ez viszont arra is igaz, aki láthat, de nem akar...
Az erdőből aztán tovább lépkedünk, és lassan felépítünk magunkban egy képzelt világot arról körülvesz minket. Vakon, a Sötétség birodalmában, de már nem a szemünkkel, hanem a kezünkkel, fülünkkel, szívünkkel látva. És a sötétség már menekülne, de elkésett! Már meg tudjuk ragadni! Már nem félünk tőle, és határtalan erővel üvöltjük az arcába, hogy "Nincs többé hatalmad felettem!"
Ekkor, és csakis ekkor a minket eddig összenyomó, bizonytalanságban tartó tér az általunk felállított korlátait széttörve ismét nekiszalad a horizontnak. Mi pedig képesek vagyunk nevetve rácsodálkozni a világra. Az általunk újraalkotott világra, mely ugyanúgy illúzióként vesz körbe minket, mint az, amiben látóként éltünk. A különbség bennünk van.
Ezt tanítja meg a Láthatatlan kiállítás, ami után másképp nézünk a világra, melyben élünk. És bízom benne, hogy ezt mindenki szem előtt tartja: A szíveddel láss, ne csak nézz!


2011.09.03.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

mert ami fontos a szemnek láthatatlan

(Adim, 2011.11.07 10:29)

Köszönöm!
Csak próbáltam belegondolni, milyen lehet...
Aztán kicsit ott maradtam, belegondoltam, és nem a szememmel láttam a dolgokat...

"Az erdőt nem érdekli, hogy látjuk-e. Az erdő magában rejti azt a csodát, amit sokszor pont azok nem látnak, akik megtehetik! És ez a csoda ott van a világban mindenütt akkor is, ha nem látjuk, hiszen számtalan módon érzékelhetjük. A vak csak akkor elveszett ember, ha behunyja azt a szemét, amivel a csodákat látja. Ez viszont arra is igaz, aki láthat, de nem akar..."

mindenkinek

(Elf, 2011.09.10 04:30)

Mindenkinek az lenne a dolga, hogy legalább egyszer megtapasztalja. De nem csak ezt, hanem a kerekesszéket és az összes tübbi fogyatékosságot is. És akkor szebb lenne a világ :) De nem így van és sose lesz így... Sokan valszeg fel sem fognák. Ez az írás pedig nagyon jól sikeredett :)