Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Írói vénázások 001 - Sam és Susan

2009.05.18

Írói vénázások

Az író belekortyolt a teájába, még egyszer átnézte a szavakat, melyekkel nemsokára formálja, alakítja a történetet és csendesen a kezébe temette az arcát. Metroszexuális… meg zsiráf… sorhajókapitány és … mi? Orrsegédszárny? Bakker! És mi a jó büdös franc az a buborékmemória? A sétahajó, meg a redőny persze legalább olyan egyszerű szó volt, mint a szerda, a hajnal vagy a szerelem. Na jó, a szerelem nem az. Illetve maga a szó nem bonyolult, csak amivel megtöltjük. Jól fel kéne lógatni azt is egy akasztófára, aki behajította a kapálógépet a szuperszónikus űrhajó mellé… de minimum egy jó kis rugdosásban teljesedhetne ki a bosszú, amivel az intenzív osztályra küldhetné egy vasúti sin mellől – gondolta az író, miközben a kelkáposzta csavarintott egyet a belein.
- Hogy a fenébe fogok ezekből valami tartalmasat írni? – kérdezte az előtte vibráló monitortól, amit a félig lehúzott reluxa csíkozott össze.
- Ez az egész egy baromság volt tőlem – gondolta morcosan, majd az ágyra vetette magát.
- Inkább alszom egyet…

A történethez adott szavak:
Szuperszonikus űrhajó, zsiráf, intenzív osztály, sétahajó, metroszexuális, akasztófa, kapálógép, szerda, vasúti sín, kelkáposzta, szerelem, redőny, kiteljesedés, hajnal, tartalmas, sorhajókapitány, buborékmemória, orrsegédszárny.


Nos, így is történhetett volna, de akkor nem írtam volna Samről és Susanról…


Írói vénázások 001 - Sam és Susan

Borongós szerdai nap volt. Olyan, amikor a szél nem fúj, csak belesóhajtozik a kis utcákba, és leveleket borzol a lányok hajába. Az árnyékokat ellopták a súlyos, esővel teli fellegek.
Sam Susan mellett állt és csendben nézte a lányt.
Szerette bámulni, ahogy alszik. Olyankor mindig föl s alá pásztázta arcát, elidőzve a békésen szuszogó, fitos orrán, a finom ívű szemöldökén, és a gödröcskés állán, amibe egyszer üveggolyót állított egy mókás kép kedvéért. Fülében most is ott volt a vörös és kék köves kis fülbevalója. Ő volt az egyedüli, aki állandóan ezt a két különböző színű ékszert hordta. Bal oldalt, a szíve felől a vöröset, az érzelmekre utalva vele, a másikban pedig a kéket, ami a tiszta gondolkodás hűsítő hatását kellett volna nyújtsa, ám Susan alapvetően érzelmes lány volt. És különleges. Legalábbis Samnek.
A tartalmas beszélgetések, amikbe délután fogtak, sokszor éjszakába nyúltak. Egyszer egy egész estét együtt töltöttek. Éjjel kifeküdtek egy dombra egymás mellé, hogy a csillagokat bámulják, mint egy közhelyekkel teli romantikus filmben, de attól még csodálatos érzés volt. Susan hullámos, tigrisvörös haja a vállára omlott, és amikor már túl sokat birizgálta Sam fülét, a fiú visszacsikizte egy fűszállal, amitől nagy kacagás közepette összekapaszkodva legurultak a lejtőn. Végül úgy állapodtak meg, hogy a lány volt alul és szürkéskék szemében ott ragyogott a csillagos égbolt.
Milyen gyönyörű! – gondolta Sam azon a varázslatos éjszakán, és egészen elmerült a lány tekintetében, aki egyszer csak mögé nézett, majd felkiáltott.
- Nézd! Hullócsillag!
Sam odanézett és a pillanat elmúlt, de a hajnal első, gyenge sugarát végül együtt várták meg fázósan összebújva.
A sokszor felmerülő komoly témák mellett sokat tudtak nevetni. Különösen akkor, amikor előkerült az Activity, amit a lány annyira szeretett. Legszívesebben Roberttel és Rabynnal játszottak. Robert igényes volt és férfi létére sokat adott a külsejére, így sokan nézték melegnek, pedig csak metroszexuális volt, míg Rabyn afféle modern hippiként bő, tarka ruhákban járt és sálakkal, kendőkkel tette vékony testét még légiesebbé. Sam nem is tudta, hogyan kerültek egymás mellé, de jó barátok voltak és minden képeslapot úgy írtak alá, hogy a monogramjuk két R betűjét egymásnak háttal egyberajzolták. Erre Sam is összeírta a monogramját Susanéval és vidáman mutatta neki, hogy kettejük betűje szívet formáz. A lány nagy mosollyal jutalmazta érte.
Az Activityben sokszor nyertek, bár a dupla R csapattal mindig szoros volt a mezőny. Sam imádott mutogatni, így olyan szó sem fogott ki rajta, mint a sorhajókapitány vagy az orrsegédszárny, pedig nem volt könnyű önmaga segédjét alakítania, viszont amikor csapkodni kezdett a nem létező szárnyaival, Susan dőlt a kacagástól, csirkének képzelve őt. Amikor viszont rá került a sor, majdnem elbuktak azon a szón, hogy „buborékmemória”.
- Ilyen nincs iiis! – nyafogta látványosan, csak hogy időt nyerjen a feladathoz.
- De van – mondta Robert – Az a számítógép-memória egyik típusa, melyben az információt valamilyen anyagnak egy kis mágneses tartománya tárolja.
Na igen, Robert nem csak a külsejére adott, penge agya is volt. Kiváló asszociációs készségével hamar kitalálta még az intenzív osztályt vagy a kapálógépet is, nehéz volt legyőzni. Susan az egyik játék után, kezében egy űrhajó rajzával azt kérdezte Samtől:
- Ha csak egy valakit vihetnél magaddal egy nagyon hosszú útra egy szuperszónikus űrhajóval, ki lenne az?
- Hát aki megkérdezte. – válaszolta neki mosolyogva.
- Olyan vagy! Miért nem mondod ki sosem konkrétan a dolgokat? Nehéz lett volna azt mondani, hogy engem?
- Hát persze, különben azt mondtam volna – ugratta a lányt, aki erre nekiesett, hogy megcsiklandozza.
Persze ebben sok igazság volt. Úgy érezte, lénye kiteljesedik a Susanéban, és örült, hogy nem véletlenül sodorta őket egymás mellé a sors. Amíg a vonatra várt az állomáson, a vasúti síneket bámulta és arra gondolt, azok is ugyanúgy párban vannak, mint ők, bár kettejük kapcsolata érdekes volt. Aki rájuk nézett, azt mondta volna, ez szerelem, de akárcsak a sínpárok, ők sem kerültek egy bizonyos szintnél egymáshoz közelebb. Samet néha fájó üresség rántotta magával a mélybe, de sosem tudta átlépni a közéjük szorult határt, így életük vonata tovább zötyögött az egymás mellé rendelt sínpár felett.
Sam csak nézte, nézte a lányt, miközben Susan rakoncátlan hullámokba kunkorodó haja a lány álla alá kanyarodott. Pontosan oda kellett volna csókolnia, amikor Susan az állatkertben felnézett a zsiráfra, mégsem tette, így az a hajó is elment. Na igen, a sínpárja nagyon szeretett sétahajózni. El is tervezték, hogy minden nagy folyón lehajóznak egyszer legalább egy kis szakaszon, de ebből azóta sem lett semmi. Egyelőre csak ritkán jutottak messzebb a kisváros szélén húzódó kelkáposztaföldeknél, ami mellett szomorú akasztófaként álltak az elektromos kábelek alatt görnyedő oszlopok. A borongós napokon viszont eszükbe sem jutott kimozdulni a lakásból. Olyankor miután Sam megérkezett, félig leengedték a redőnyt, és a félhomályos szobában inkább a képzeletükben utaztak a fantáziájuk szárnyain.
Egyszer egy ilyen szürkébe öltözött napon a lány énekelt egy dalt, szinte most is hallotta a hangját. Betette Donna Lewis cd-jét, és előbb mosolyogva, majd teljes átéléssel énekelte az „I could be the One” című dalt. Elsorolta neki, mi minden lehetne, ő pedig csak nézte, ahogy finoman, bájosan lépked előtte, egy fésű nyelébe énekelve, miközben a redőny csíkokat rajzolt a testére.
Sam csak állt és nézte Susant.
Nézte, nézte és érezte, hogy már nem bírja tovább, mégsem vette le róla a szemét, mert tudta, hogy ez az utolsó pillanat, az utolsó hajó. Ezt nem engedheti el! Most kimondja! Kimondja úgy, ahogy a sínpárja mindig is szerette volna.
- Szeretlek! – suttogta Susan fülébe és puhán, ahogy a toll hull a földre, megcsókolta a hideg ajkakat, majd megfordult és a lány feketébe öltözött édesanyjára nézett, aki enyhén bólintva engedte el a ravatalozóból.
A sínpárok a végtelenben összeérnek…


https://www.youtube.com/watch?v=Yf_fBxw0RB4

2009-05-15

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Kedvenc

(Big Cat, 2016.01.07 11:42)

Örülök, hogy tetszett. Ez az egyik kedvenc novellám.

Re: Kedvenc

(Katarka, 2016.01.07 12:53)

Gratulálok, ez egy remekmű, mint az a néhány írás is amit itt olvastam.

Ott tudtam lenni

(Katarka, 2016.01.07 07:46)

Nagyon szép történet. Különösen tetszett a stílus, az ötlet a fantázia, ami elvarázsolt. Ott voltam a történetbe, ott tudtam lenni, azt hiszem egy írónak ez a cél.

Látogatóban

(Big Cat, 2010.04.14 10:48)

Szépen írsz, az olvasó ott van veled.
Átugrottam "hozzád". Aztán ott ragadtam...
A Könnyszámláló, a Lánc...
De leginkább Erik és az álompor...

Nekem

(Csak egy csaj:-)k, 2010.04.13 17:28)

Nekem tetszenek az írásaid. Néha én is írok, amatőrként, www.csutak.hu. Ha van kedved....

Öhm.. Szívesség... xD

(BrokenHeart, 2009.12.28 18:22)

Hello.kah! Figy megkérhetnélek rá, hogy leírod a véleményed (kritikiád) erről is: http://www.firkak.eoldal.hu/cikkek/brokenheart-muvei/utolso-percek Előre is nagyon köszi!! :D Pusz! ;) Am nagyon tetszenek az írásaid! :D

Kritika

(Big Cat, 2009.10.28 19:40)

Jártam nálatok és meg is mondtam a magamét. :)))
Remélem, hasznát veszitek...

Sok sikert az írogatáshoz!

Értem...

(BrokenHeart, 2009.10.28 12:06)

:D Erre nem is gondoltam... Nagyon örülök, hogy megosztottad ezt velem. ^^ Szívesen! :D
Hú hogy én miket írok?? xD Hát novellákat meg kisebb regényeket... Bár a regényeket hamar megunom és abba hagyom, szóval leginkább novellákat. xD Ha akarod benézhetsz ide: www.firkak.eoldal.hu és eolvashatod néhány művemet. Majd a BrokenHeart műveire kattolj! ;) Remélem tetszeni fog. ^^

Emlékek...

(Big Cat, 2009.10.27 23:36)

A jelenetek azért váltanak hamar, mert egyrészt mindez csak a fiú emlékeiből villannak elő, miközben a lányt nézi. Másrészt a novella lényege pont a rövid, mégis kellőképp megírt képektől lesz könnyen végigolvasható, ellenben egy regénnyel, ami sokkal több, mégsem biztos, hogy lényegében is több. Persze mindenhol vannak kivételek, és bizony belátom, regényt sokkal nehezebb írni, az már sok lenne nekem...

Amúgy ez az egyik olyan novellám, ami még rám is komoly hatással van, pedig én írtam. Az olvasó "megcsapása" pedig tudatos. Fokozza a hatást.

Köszönöm soraid!

(te miket írsz?)

wáá miééért?????? xD

(BrokenHeart, 2009.10.27 21:54)

Hú hát nekem nagyon bejön! ;) De jajj annyira szomorúúúúúúúúúúúú!!! :'( Nagyon jól megfogalmaztad, bár néha úgy éreztem, hogy nagyon gyorsan váltasz át egyik jelenetről a másikra. Nem vezeted be, hanem az olvasó képébe vágod... De ezek csak nagyon kis hibák... Ha nem írnék olyan sokat észre se venném. ^^ Amúgy nagyon, nagyon nagyon jóó!! ;)

Könnyek

(Big Cat, 2009.08.28 11:39)

Ma ismét elolvastam. És - érdekes - most is megkönnyeztem a végét, pedig én írtam...

véna

(Elf, 2009.05.18 18:25)

szerintem ez egy nagyon jó ötlet volt :) és jól is sikerült, csak a végén kiakadtam, nem kicsit... még a könnyem is kicsordult...