Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


novella - A Telefonhívás

2008.10.29

A Telefonhívás

Jack Carton egykedvűen üldögélt az ablak előtt foteljében. Borongós, tavaszi délután volt, melyet még szürkébbé tett a reggel óta zuhogó eső. A gimiben ma iskolai szünetet rendeltek el, s mivel a legtöbb ismerőse dolgozott vagy nem ért rá átugrani hozzá, neki pedig nem volt kedve a tananyagon rágódni, unottan bámulta a kinti emberek nevetséges próbálkozásait, a nyakukba zúduló eső ellen. Mikor egy teherautó hatalmas pocsolyába gázolva eláztatta a felfröccsenő koszos lével a mellette siető üzletembert, mégis elmosolyodott.
- Megérdemelte a kis mitugrász! – gondolta kárörvendően. Sosem kedvelte az okoskodó aktakukacokat, főleg, ha azok másokból éltek, piócaként szívva a „kisemberek” pénzét.
Bár ő, apja konzervgyárának köszönhetően egész jól élt két testvérével, az üzlet pont egy ilyen „okoska” miatt ment nehezebben. Fene essen belé!
Szobája viszonylag nagy volt, egy íróasztallal, szekrénysorral, bárszekrénnyel, számítógépállvánnyal, nagyképernyős, színes televízióval, hifi berendezéssel, falakon poszterrel és egy széles ággyal. No igen, az ágy.
Eszébe jutott a tegnapi nap és Rita. A lány azzal az alibivel töltötte nála a délutánt, hogy a barátnőjével megy moziba. Ez a második alkalom is volt olyan csodálatos, mint az első.
Ritát már ismerte néhány éve, de közelebbi kapcsolatot a legutóbbi szilveszteri bulin kezdtek egymással. Az éjszaka játékos vetélkedőt rendeztek Fred házában, mely az éjféli pezsgőbontás után is folytatódott a háromfős csoportoknak. Eztán néhányan aludni tértek az egyik szobába, páran a konyhában nassolva, iszogatva beszélgettek, mások tévéztek-videóztak, ők pedig az egyik szobában táncoltak. Rita hamarabb megunta és csak nézte, ahogy Jack táncol, megdicsérve mozgását. Aztán, már hajnali három felé, Jack is feladta és egy Bon Jovi kazettát berakva beszélgetett a lánnyal. Később elkezdte cirógatni a karját, majd a nyakát. Akkor is, mikor Mike bejött fáradtan és elhevert aludni. Aztán egyszer csak összehajoltak és…
Csók és simogatás halk rockzene mellett… Nagyon kellemes volt. Az egészben csak egyetlen probléma akadt, hogy Rita Mike barátnője. De nem számított. Jó kis flört volt. Jack belekortyolt a sörébe és tovább pergette az eseményeket, ahogy az esővíz tompa koppanással az ablaknak verődött.
Január közepe felé felment hozzájuk, s míg Mike elment valahová, a simogatásból más is lett. Hát…Tud ez a Rita, meg kell hagyni, jó kis délután volt. Igaz, ezután nehéz volt Mike-ra mosolyogni, mikor hazajött, s ugyanúgy poénkodni, mint ha mi sem történt volna, de sikerült, bár este a lány rosszul érezte magát ettől. Másnapra elmúlt. Aztán eljött a tegnapi vasárnap, eljött Rita is és újból szeretkeztek.
Hogy mi lesz ebből? Nem tudom, nem számít! – elmélkedett. – Amíg jó, addig nincs gond. Vagy amíg le nem bukunk, ami igen kínos lenne, de… ez nem fog előfordulni. És hogy miért csináljuk? Miért ne? Én éppen egyedül vagyok, bár úgy néz ki, most új barátnőt találtam. Vele is más lesz. Több vasat kell a tűzben tartani – mondják… S hogy Rita miért csinálja? Már régóta van együtt Mike-al, mostanában sokat veszekednek, és még fiatal is, csak 21 éves, hát kell a változatosság, az új, az izgalom.
Az Amsteles doboz kiürült. Sebaj, a hűtőben van még öt másik. A konyhából visszafelé kazettát cserélt, a magnóban, s az Aerosmith első ritmusaira szisszenve bontotta ki a gyöngyöző oldalú sörös dobozt. Jó nagyot kortyolt belőle, majd elfordult az ablaktól és felkapcsolta a borús időtől sötétedő szobájában a hangulatvilágítást. A fotelt az ágy felé fordította, s kényelembe helyezte magát, lábát az ágyneműre rakva. Szeme megakadt a mellette lévő fehér, nyomógombos telefonon.
Fel kéne hívni valakit – gondolta. – Jó lenne dumcsizni valakivel.
Hívjam fel Ritát? Talán még haza sem ért a melóból. Harry csak holnap jön haza a Húsvét-szigetekről… Max a kocsiját babrálja…
Közben ujjai szinte maguktól ütötték a számokat. A saját számát ütötte be. A saját számát? Ennyire nem lehet figyelmetlen! A fenébe is szétunom az agyam – nyűglődött, és már épp le akarta tenni a kagylót, amikor az jelezte, hogy a vonal másik felén kicsöng a telefon.
- Micsoda? – morogta. – Nálam foglaltat kéne jeleznie, hiszen otthonról nem tudok hazatelefonálni! Vagy csak eltévesztettem volna? Valószínű… Na mindegy, akkor nézzük kihez lesz szerencsénk, legfeljebb poénkodok egy kicsit…
De amikor a túloldalon beleszóltak igencsak meglepődött, mert…
- Hello, akárki is vagy…
Mert nem volt üzenetrögzítője…
- … Jack Carton vagyok, de pillanatnyilag…
Másrészt, ő volt Jack Carton…
- … meg kell elégedned a hangommal. De mielőtt pánikba esnél, megnyugtatlak: nincs is üzenetrögzítőm, úgyhogy velem beszélsz. Nos, mi a helyzet?
Jack Carton képtelen volt megszólalni. Döbbenten tartotta a kagylót a füléhez, és nem hitte el, amit hallott. Tisztán felismerte saját hangját a vonal túlsó végéről, ami persze elvileg lehetetlen volt, hiszen nem lehet egyszerre két helyen.
- Különben is, én vagyok Jack Carton, és tudtommal belőlem csak egy van! – kiáltották a gondolatai. Ez képtelenség!
- Na mi van hapsikám, megkukultál?
- Ööö… ez… ez egy egészen jól sikerült tréfa volt öregem. Honnan ismersz engem? Én vagyok Jack Carton.
Kezdett elmúlni a döbbenete. Valaki igen jó humorérzékkel rendelkezik. Egy kissé meg is ijedt. De micsoda ötlet! Talán ő is beveti majd valamelyik ismerősénél…
- Hogy honnan ismerlek? Hát meg fogsz lepődni, de mindent tudok rólad. Ugyanis én is Jack Carton, vagyis Te vagyok!
- Na ne durvíts! Túlléped a viccelődés határait! Ezt nem szeretem.
- Csak nem félsz tőlem? Pedig félhetnél. Én te vagyok, pontosabban egy részed…
- Oké haver, most állj le! Ezt a rizsát nem veszem be.
- Na akkor idefigyelj! – szólt hangosabban, de nyugodtan saját hangja.
A fickó igen jól csinálja – gondolta - de mindjárt lebuktatom.
- Tudom, hogy 1973. február 10.-én születtél…
- Ezt sokan tudják – vágott Jack „saját” szavába, bár a túloldal folytatta.
- … délután félhat és háromnegyed hat között, van két testvéred, laza stílusú, általában nyugodt, jó kedélyű srác vagy, barna hajjal, barna szemmel, fiatalos arccal…
- Ne is folytasd! Ezt ránézésre is megmondja bárki. – persze a születés pontos ideje… ezt meg honnan szedte?…
- A jobb combodon van egy régi, jó tizenöt centis vágott seb…
- Ezt nyáron akárki meglátja.
- Negyvenkettes lábad van, a kedvenc alsógatyád fekete és bordázott, titokban naplót vezetsz, néha verseket írsz, a gimiben utálod a kémiát, és próbálkoztál az osztálytársnőddel – inkább kevesebb, mit több sikerrel – anyáddal régen törött kézzel mentetek Németországba, kedvenc színed a kék, szereted a meglepetéseket, Alex-el Bécsben festményalbumot vettetek, a fantasy és a sci-fi műfajt kedveled, tudsz a húgod titkos szeretőjéről, Michaelről, pedig a hugi csak nyáron lesz 18, viszont utálod, a temetőt, ki nem állhatod a politikát, nem érdekel a…
Jack ismét megdöbbent, s csak hallgatta a hosszúnak tűnő felsorolást, mely sok olyan dolgot tartalmazott, amit senkinek sem mondott még el. Ezekről senki sem tudhat! Végül is, nem is tud róla, csak saját maga, és úgy tűnt most a vonal mindkét végén Jack Carton beszél. Ugyanaz a hang, beszédstílus, szójárás, néha flegma megjegyzés és… és ez a valaki – vagyis a másik Jack Carton, tényleg mindent tud róla. Ez képtelenség! Túl sok sört ittam volna?
- Nem, nem ittál sok sört, tényleg engem, vagyis magadat hallod.
Jézusom! De hisz az előbbieket ki sem mondta! Nem hallhatja a gondolatait senki! Pláne nem telefonon! Kezdett megijedni.
- Pedig hallhatom. – kíméletlenül folytatta a hang, és magában még kissé élvezte is, hogy így ráijeszt magára. – Én mindent tudok rólad, mindig veled vagyok, ismerem a gondolataidat, tudok terveidről.
Jack Carton kezdett ideges lenni. A tenyere izzadt, és erősebben szorította a sörös dobozt, ami ettől behorpadt, és a lé a kezére fröccsent. Ez már nem tréfa! Valaki nagyon régóta figyeli őt. Talán most zsarolni próbálja, talán rá akarja venni valamire, lehet, hogy az „aktakukac” embere és…
- Nem! Egyik sem. Én Jack Carton vagyok!
- Nem! Az lehetetlen! – kiáltotta a kagylóba – Én vagyok Jack Carton! – és lecsapta a kagylót.
Úristen! Mi folyik itt? Megőrülök! Valaki nagyon szórakozik velem. De hát… de honnan tud a dolgaimról?! Ez képtelenség! A kezére nézett. Remegett. Fölpattant a fotelból és idegesen járkálni kezdett a szobájában. Ez egyszerűen nevetséges! Lehetetlen! Valaki gúnyt űz belőlem!
Kinézett az ablakon. Az eső ugyanúgy szakadt, mint egy órával ezelőtt. Odakint semmi sem változott, és idebent sem. A hangulatlámpája színes csíkokat húzott végig a falakon és egyebeken, ahová elért a fénye. A magnóból még mindig az Aerosmith hallatszott, most épp a „Get the grip” című dal szólt.
Lehet, hogy csak elaludt? Nagyot fújva engedte ki a benntartott levegőt. A fotel mellett viszont ott állt a horpadt Amsteles doboz. Tizenhat óra harminckettőt mutatott a faliórája.
A deckhez lépett és kazettát cserélt. Az előbbit mérgesen az ágyra dobta és Billy Idolt tett be. Ez kicsit erősebb, remélhetőleg feldob majd, és elfelejtem ezt az egész zagyvalékot, ami az előbb történt. Vagy nem történt…
Megszólalt a telefon.
Jack megtorpant. A készülék úgy három lépésre volt tőle és ismét megcsörrent. Lassan odament a telefonhoz, mely ismét kicsöngött. A kagylóért nyúlt, de meggondolta magát. Nem! Nem vagyok itthon.
Újabb hosszú csengés, majd kivárta az ötödiket is.
Valaki nagyon beszélni akar velem. Kitartó… Kinek lehetek ennyire fontos? A hetedik csengetés után felkapta a kagylót.
- Halló tess…
- Tudtam, hogy fel fogod venni, Jack.
Na neee. Ez nem lehet! Ez a szemét a számát is tudja!
- Ebből elég! Nem érdekel a dumája! Ki a fene maga?!
- Mondtam már – hallotta az idegesítően nyugodt választ – Jack Cartoon vagyok. A te egy részed…
- Naná! Vagyunk vagy húszan! Nem akarsz összehozni a többiekkel is?
- Nem, nem. Belőlem csak egy van.
- Ezt én is így hittem eddig…
- Látom, nem hiszel nekem.
- Csodálkozol baromkám? Tárcsázok véletlenszerűen egy számot, amiről úgy gondoltam, hogy a sajátom…
- Így is van.
- …aztán megviccelem saját magam saját magamat, felidegesítve ezzel saját magamat, és azt állítod magadról, hogy Te Én vagyok!!! És ezt higgyem is el Neked? Te teljesen hülyének nézel?! – az utolsó szavakat már kiáltotta.
- Nem. Hiszen Te én is vagyok. – hallatszott a válasz.
Hát ezt az idiótát nem lehet felidegesíteni? Mi a büdös franctól ilyen nyugodt? Mitől ilyen magabiztos?
- Attól, hogy tudok valamit, amit te még nem. Épp ebből adódik, hogy csak igen ritkán idegesítessz fel, de akkor viszont hiába kiálltok neked, hiába rángatlak, nem figyelsz rám. És én nem tudok cselekedni vagy megakadályozni dolgokat, csak figyelmeztetni vagy tanácsot adni. – már fel sem tűnt, hogy megint meghallotta a gondolatait a „másik” Jack.
- Igen? Még jó. Akkor most mit csináljak veled, okoska?
- Hallgass végig!
- Tudtam, hogy ezt nem kerülhetem el. Oké. Mit akarsz?
- Csak pár kérdés… Például – most a régebbi dolgokra nem térek ki – mi volt az a cigaretta és itallopás tegnap este?
- Semmi közöd hozzá!
- Nekem nem is, mivel ezzel szemben tehetetlen vagyok, de… neked majd annál inkább lesz…
- Na ne viccelj! Két karton Marlboroért, meg egy üveg Whiskey-ért nem fognak sittre vágni – mondta gúnyosan – különben sem vette észre senki…
- Csak én, de rám nem hallgattál!
- Azt sem tudom, ki vagy, a kutya sem szólt nekem!
- Nem? Mert nem figyeltél rám!
- Valószínűleg a Whiskas konzervek alatt voltál lököttkém.
- Én mindig veled vagyok…
- Persze, az alsógatyámban! Néha felállsz és szólsz, hogy: Halló, ezt a nénit megkívántam, intézd el a „vacsimat”!
- Nem veszel komolyan!
- Persze, hogy nem veszlek komolyan! Te vagy a láthatatlan ember, aki lelki beteg, mert nem figyel rá senki. Menj el pszichológushoz! Az majd helyre teszi az agyadat.
- Éppen én akarlak helyretenni…
- Na ne röhögtess.
- Te félsz tőlem.
- Egy frászt!
- Mégis mentegeted magad az áruházi lopás miatt.
- …
A fenébe is! Ez igaz! Erre nem tudott mit mondani. Röhej, hogy saját magának szemrehányja a cselekedetét, aztán Jack ki akarja magyarázni magát Jack előtt… Ez őrület! Remélem elmúlik. Mi a fene van velem? Bosszankodva ivott egyet hűsítő söréből…
- No és mi van Ritával? – erre majdnem kiköpte az utolsó kortyot.
- Ehhez aztán végképp semmi közöd!
- De igen! Mi ketten egyek vagyunk.
- Rendben, akkor remélem, te is annyira élvezted, mint én.
- Kénytelen voltam…
- Talán nem volt jó? És akkor hol voltál? Az ágy alatt, vagy te voltál közöttünk a gumi?
- Nem ez a lényeg…
- Nem érdekel! Kopj le és tartsd a szád! Ha elárulsz megkereslek, és bizisten megkeserítem az életed! Elegem van már belőled, úgyhogy ne szórakozz velem, oké?!
- Ne rakd le! Ezt meg kell beszélnünk!
- Na ne mondd! És miért vagyok köteles beszámolni neked mindenről? Főleg, ha te én vagyok! Bár már az sem biztos. Ki a fene vagy te, hogy minden dolgomra magyarázatot vársz? Az Atyaúristen?!!
- Fogd be már egy kicsit a szádat!… - kiáltottak rá.
- Te csak ne szabd meg, hogy mit csináljak! És ne üvölts velem, jó?!
- Épphogy te kiabálsz! Már zeng az egész ház.
- Nem érdekel! – állt fel hirtelen a fotelból.
Jack általában nyugodt természetű srác volt, de ez már kezdett neki is sok lenni. Kedve lett volna az egész telefont kitépni a falból és az ajtóhoz vágni, bár valahogy úgy érezte, ezzel nem érne véget a dolog. Dühösen fújt egyet, hogy lecsillapodjon. Megitta a maradék sörét is.
- Én nem szabom meg, hogy mit csinálj, nem parancsolok, csak kérem, hogy figyelj rám. – Ez a másik Jack tudta, hogyan kell beszélnie. Nyugodtan, figyelemfelkeltően, halkan, mégis jól érthetően folytatta.
- Csak azt kérem, hogy mindig figyelj rám! Soha nem akartam neked rosszat. Tény, hogy mindent tudok rólad, és sokszor fáj, meg bosszant, hogy miket csinálsz, de hiába szólok, téged nem érdekel. Már nem bírtam tovább! Valahogy el kellet érnem, hogy észrevegyél. Nagyon rossz volt úgy élnem veled, hogy nem tudok segíteni, te pedig egyre több rossz dolgot csinálsz. Neked akarok jót.
- Kösz, de én egész jól elvagyok Ritával. Ne fáradj… - szól kissé megnyugodva Jack.
- Éppen erről van szó!
- Te is ezt a csajt nézted ki magadnak?
- Nem. Nem ez a lényeg. Még mindig nem érted. Most csak rólad van szó. Rita nem a te barátnőd, ne játssz vele! Milyen érzés volt Mike-ra nézni, milyen volt az a tudat, hogy nemrég még a barátnőjével szeretkeztél, most pedig idegesen mosolyogsz rá, vállon veregeted, viccelődsz vele, mindig kerülve a pillantását? Láttad, hogy Rita alig volt Mike közelében? Nem tudott, csak nehezen beszélni és vacsora után, nem tudod, hogyan feküdtek egymás mellett! Nem tudhatod! Fájt neki az, amit tett!
- Tegnap mégis eljött!
- Sajnos. Bár nem csak „azért” jött, nem bírt neked ellenállni. Meg kell hagyni, ügyesen csináltad. De nem kellett volna. Nemsokára összejön a barátság Judy-val. Tartsd őt tűzben! Vigyázz rá, figyelj rá, meglátod meghálálja! Hidd el, elég lesz ő neked. Ne akard azt, ami nem a tied. Ha mégis, hát ne így szerezd meg! Ha Rita megunja Mike-ot és elválnak útjaik, akkor nem lesz tiltott a dolog. Senkire se kényszerítsd rá az akaratod, és senkit se késztess olyan dolgokra, amit nem tenne meg! Rita tegnap este végiggondolta az egészet. Rájött, micsoda hibát vétett, s most próbálja jóvátenni. Nagyon szereti Mike-ot. Fél, hogy ez kiderül, és akkor a barátja elhagyja. Mike talán nem is érti, mi ez a hirtelen szeretet a sok vita után. Még sokáig lesznek együtt, hagyd őket békén. Tartsd meg barátnak, de ne kívánj többet! Törődj Judy-val!
Jack kezdett lehangolódni. Újra átélte gondolatban azt a napot. Tényleg elég kínos volt. Valahol érezte, hogy nem kellett volna „túlzásba vinni” az egészet, de hát hirtelen megkívánták egymást. Aztán a többi nem érdekelte. Tény, hogy néha kedvesebb volt Ritához, mint a barátja, de ezt megoldották volna ők is, mivel tényleg szeretik egymást. Legfeljebb Mike nem olyan figyelmes. De mindent el lehet intézni valahogy. Mindent lehet, csak akarni kell! – ugyebár.
Tegnap, amikor Rita elment. Szinte nem is néztek egymásra. A lány zavart és ideges volt, utána kapkodott és gyorsan távozott. Egyre erősebb volt a bűntudata, sokáig haza se ment, este pedig nem is akart a telefonhoz jönni, így csak Mike-al beszélte meg a jövő heti mozi programot.
Igen, emlékszik, aztán nyomott hangulatban aludt el, ma pedig… Egész nap eső teszi unalmassá a napot. Kinézett az ablakon. Még mindig zuhogott. A kagyló most csendben sercegett a kezében.
Belegondolt abba, mi történne, ha kitudódna. Az borzasztó lenne! Mike soha többé nem állna vele szóba, pedig barátságuk évekre nyúlik vissza, és ezért biztosan elhagyná Ritát is, aki teljesen kiborulna. No és mit szólnának mindehhez a barátai? Megvetnék! Mindenki elhagyná, ezek után „senki” lenne a szemükben. Micsoda undorítóan mocskos, bunkó dolog ez az egész! Hogy tehetett ilyet? Teljesen magára hagynák. Szülei mit gondolnának? Kezdte megérteni, amit tett. Többet ez nem fordulhat elő!
Ennyit nem ér az egész! Legalább nyugodtan foglalkozhat Judy-val, nyugodtan beszélhet Mike-al – ha túlteszi magát ezen. Emiatt nem szakítja el a barátságát senkivel. Nem is volt igazi érzelem az egészben; csak puszta vágy. És mivé lesz úgy Jack, ha már az ösztöneinek sem tud parancsolni? Az állatok az ösztönlények. Így nem viselkedhet!
Igen. Most már mindent értett. Jack Cartonnak igaza volt, megértette az egész lényegét. Tényleg nem figyelt rá szinte soha, pedig emlékszik, nemegyszer szinte ordított neki belülről, hogy ne tegye.
Közben a kagyló már egyenletes búgó hangot adott. Senki nem volt a vonalban. Helyére tette a telefont. Nagyot sóhajtva lehuppant az asztal szélére és kibámult az ablakon.
Csak most értette meg a lényeget. Most, hogy magába nézett. Elgondolkodott a történteken, és már tudta miket csinált rosszul. Ezt sajnos nem tudja meg nem történné tenni, de majd megpróbálja helyrehozni valahogy. A Titkuk megmarad Ritával, és barátokként továbbra is jóban lesznek, de semmi több. Ezentúl jobban fog figyelni, több meggondolatlanságot nem tehet! Igen. Így lesz.
Igazad volt Jack. Köszönöm! Te tényleg én vagyok. Hozzám tartozol, és már tudom is, hogy ki vagy. Te vagy a másik Jack Carton. Te vagy az én lelkiismeretem.

1996

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

nem reménytelen :)

(Elf, 2008.10.31 09:33)

Nem Élet! Tök fejlődőképes vagy :)Hajrá...

kritika? jöhet!

(Big Cat, 2008.10.30 14:44)

Kinek mondanám, amikor senki más nem szólal meg? :)
Mellesleg tudom, hogy nagyon hosszú, és ki lehet fifikázni a végét, igazad van.
Akkor még így írtam. Legalább van hasonlítási alap.
És ezek szerint nem vagyok reménytelen... :D

ujjgyakorlat

(Elf, 2008.10.30 11:20)

No ácsi... ezt pont nekem mondod, aki imádja olvasni, amit írsz? Ez nem így igaz... Ebben a témában nincs annyi, hogy ennyire el kelljen húzni. Ismétlődik ugyanaz a nyafogás, már a közepén lehet tudni mi következik, a többi csak nyúlik. Persze, itt a helye, hisz te írtad ezt is, de attól még kritizálhatom, ha már az igazán jókat annyit dicsérem :)
És tudod, menetközben rájöttem, tőled megszoktam, hogy üt a vége. Nos ennek nem, mert már menetközben kiderül a finish :) No ez a bajom vele többek közt.
Csók

ujjgyakorlat....

(Big Cat, 2008.10.30 10:03)

Ma már másképp írnám meg természetesen, ám ez egy 12 évvel ezelőtti írásom, aminek viszont a gyűjteményben a helye.

Valóban hosszú, és felgyorsult világunk mindent zanzásítva szeret. Leveskockák, rövid hírek (s mivel rövidek, annyiba kell préselni a mondanivalót, ami emiatt egyre brutálisabban van az arcunkba tolva), kivonatok, hiányos banki tájékoztatók a léprecsaláshoz, ételek teljes fűszerei egy kis tasakban, készételek, hogy főzni se kelljen...
Tömörített világban szorongunk, miközben az ember saját magát tette tudusba...

A "Felvillanó emlékfoszlányok" kategória már olyan írásokat tartalmaz, amik csak egy morzsáját ragadják ki a dolgoknak. Ám ez a kis morzsa is torkon tud akadni...

csörög

(Elf, 2008.10.30 04:08)

Hát, ha már állandóan beírom a dicséreteket, akkor azt is ha nem tetszik. Tényleg hosszú, meg nekem zőőőőd is. Tudsz te sokkal jobbat is már. Ez mondjuk egy ujjgyakorlatnak elmegy.