Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


novella - Hibernáció III.

2008.07.22

HIBERNÁCIÓ   III.

Gazdag volt. Szinte bármit elérhetett, s most megvette az időt. Úgy is mondhatnánk: vett magának száz évet. Nem volt olcsó, de hát manapság mi az? Nem számított.
Kisportolt testalkatú, erőteljes egyéniség volt, a nők még így, 36 évesen is bolondultak érte, ő pedig igen értett ahhoz, hogyan kell bánni velük. De hát a jövőben is lesznek, úgyhogy semmi sem számít. Vagyonát a legjobb, leghíresebb bankhálózatra bízta, s mire kiolvasztják őt, annyi pénze lesz, hogy fürödhet benne, még úgy is, hogy a kamat egy részét kutatásokhoz, az elnöknek és az árvák megsegítésére írta.
Jövő héten elindul élete leghosszabb útjára. Addig még elintéz néhány dolgot, aztán véget vet mostani pályafutásának, de a jövőben újrakezdi, s enged majd hatalmi vágyainak. Megpályázza az elnöki posztot, amint behozta az évek kiesett tudását. A pénze minden ajtót megnyit majd neki, hiszen dúsgazdag lesz. Utódai nincsenek, szülei már nem élnek, minden idejét a tanulásra és az „elnöki teendőkre” szánhatja.
Már alig várta.
Az ügy még nem került nyilvánosság elé, hiszen tudományos kísérlet alanya lesz, de már elbeszélgettek vele – a felvételt rögzítették – számos tesztet kellett kitöltenie és vizsgálatok tucatjait állta ki sikeresen. Még ma elrendez mindent, és boldogan tölti el maradék idejét a kedvenc tengerpartján, a kedvenc Luxus szállodájában fantasztikus barátnőivel, kihasználva minden percét még ebből az életből. Szerinte élete legnagyobb lehetősége volt ez a mélyhűtött álom, melyből, ha felébred, valódi álma is teljesülhet.
Egy hét volt még a nagy napig, de nem türelmetlenkedett. Megtanult várni, mert tudta, hogy mindig megéri. Már nem is volt más dolga, hiszen úgyis elrepülnek a napok, aztán…

Furcsa érzés volt. Mintha kalapáccsal kopogtatnának a fejében, aztán azonosította a hangokat. A rövid, magas hangok egy számítógép csippantásai voltak, melyek a szívdobogását jelezték a külvilágnak. Szürkeség vette körül. Eleinte semmit sem érzett, aztán megmozdította ujjait. Kiélesedtek az érzékei, kinyitotta a szemét és megrohanták az ingerek.
Virágillatot érzett, mely az ágy melletti hatalmas csokorból áradt, halkan, egész halkan zúgott egy légkondicionáló, üvegfalú szobájában rend és tisztaság uralkodott, karján, mellkasán kis tapaszok voltak, egy nagy fehér asztalon pedig korszerű műszerek, gépek sorakoztak. Vele szemben egy főorvos és két roppant csinos ápolónő állt. Ez igen! Kellemes fogadtatás.
Elengedett egy csábító mosolyt a szőkeségek felé és felült enyhén döntött ágyában.
- Szép jó reggelt hölgyeim.
- Jó reggelt. Mit álmodott? – kérdezte az egyikük.
- Üdvözöljük a jelenben, uram. – vágta el a játékot a főorvos. – Hogy érzi magát?
- Remekül. Soha jobban! Köszönöm a kellemes fogadtatást. Azt hiszem kialudtam magam.
- Jól van, ennek örülök. Ma még várhatóan gyengébb lesz, de a szervezete igen erős, úgyhogy holnap már nagyobb sétát is tehet majd kísérőjével a parkban. Tudom, rengeteg kérdése van a világról, megnyugtathatom, hogy igen nagy, pozitív változás állt be. Az emberek nyugodtak, a technika vívmányaival ismét széppé tettük Földünket, a természet erőre kapott. Ha úgy gondolja, megnézheti az ismeretterjesztő anyagunkat, amit összeállítottunk. Igaz, nagy mennyiségű, de ideje bőven van rá. Ha valamire szüksége van, jelezzen, Elena mindenben a segítségére lesz.
- Köszönöm.
A főorvos távozni készült a másik nővérrel.
- Még valami. – szólt az orvos után, aki erre visszafordult.
- Remek munkát végeztek.
- Köszönjük. Bár nemcsak a mi érdemünk, a mára már holt orvosok és a maga szervezete segített.
Becsukta az ajtót.

Gyorsan eltelt az az egy hét.
Nagyon nagy változások történtek, s a múltjához képest sokkal jobb, nyugodtabb lett a világ, talán egyszerűbb is lesz megvalósítani terveit. Könnyen tanult, szívta magába a tudást, Elena pedig mindenben a segítségére volt. Nem panaszkodhatott…
Holnap lesz a születésnapja. Hányadik is? Harminchetedik vagy százharminchetedik? Így kérte az ébresztést, egy héttel a születésnapja előtt. A világ már megtudta, hogy sikeresen visszahozták az életbe, a számítógépes hírforráshálózat „címlapjára” került, sokan láthatták, hallgatták a múltbeli felvételeket. Ismét végig kellett csinálnia a teszteket, mindegyiken megfelelt, a kondíciója tökéletes volt, komplikációk nem léptek fel. Egyszerűen jól érezte magát, a kísérlet sikerült. Holnap pedig…
Abban a luxuslakásban állt az esti panorámában gyönyörködve, amit a legszebb helyen vásárolt milliárdjaiból – legalábbis úgy vélte. A vörös hajú nő, akit az első napok óta kísérőjéül kapott, ágyában aludt, pihegve a fél éjszakát betöltő szeretkezés után. Ő viszont felébredt, és igen frissnek érezte magát, nem tudott elaludni, ezért most merengve állt és vörösbort ízlelgetett.
Tetszik ez a jövő, szeretem – gondolta és elmosolyodott. A mellékhelység után a fürdőszobába ment, mely nagy volt, szép és elegáns. A tükörbe nézett. Egyetlen ősz hajszála sincs! Barna szemei alatt nem húzódtak ráncok, arca semmit sem változott az elmúlt száz év alatt. Elmosolyodott.
Hirtelen összerándult a gyomra.
A fájdalom olyan hullámban tört rá, hogy összegörnyedt. Szédülni kezdett, apró pontok ugráltak a szemei előtt, halántékában dübörgött felgyorsult szívverése. Úgy érezte égnek a belei, s elindultak felfelé a nyelőcsövén. Véres pépet hányt izzadva, ami beletapadt hirtelen növő rövid szakállába. Verejtéke homlokába tapasztotta haját, mely rohamosan őszülni kezdett.
Minden ereje elhagyta. Görcsök kínozták. Oldalra dőlt és reszketett. Valerináért akart kiáltani, de romló hangszálaival csak egy rekedtes suttogást sikerült kipréselnie magából.
Mi történik? Ó, istenem segíts! Ó, de rohadtul fáj!
Összeszedte minden erejét és feltérdelt. Újabb fájdalomroham söpört végig rajta, bőre mintha megfeszült volna, aztán nyúlni kezdett. Mi a fene történik velem? Pokolba az egésszel!
Felnyögött és remegő lábakkal, nehezen, de sikerült felállnia a mosdóba kapaszkodva. Kezén ráncos bőre megfakult, körmei megnőttek, besárgultak. Ereje akkor hagyta el, amikor meglátta magát a tükörben. Arcbőre folyamatosan feszült rá egyre jobban látszó koponyájára, a haja jórész már kihullott, csomókban tapadt fejére. Szája felrepedt, de oly száraz volt, hogy nem is vérzett. Tágra meredt szemében az iszonyat és a téboly keveredett.
Már tudta mi történik vele.
Elengedte a csapot és eldőlt. Jobb kezére esett, mely száraz reccsenéssel tört el, de már nem érezte. Testét rángások szorították görcsbe. Sikerült kipréselnie egy egész vékony hangú sikolyt, mely hosszan, elnyújtva siklott végig a lakás folyosóin, felriasztva Valerinát, majd gurgulázásba fulladt.
Testét megfeszítette, fogai kihullottak szájából, megvakult. Az emberi torzó gerince elroppant, bőre felhasadozott és feketén feszült rá száraz csontjaira. Állkapcsa torz vicsorba merevedett. Olyan gyorsan halt meg, hogy nem volt ideje arra sem, hogy élete végigpörögjön előtte.
Az idővel nem lehet viccelni.
Eljött, hogy beszedje elmaradását, hiszen senkinek sem tartozhat. Az életet, akár a halált, nem lehet megvenni. Ez a természet rendje és ez alól nincs kivétel.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

pofonok...

(Big Cat, 2008.08.01 00:26)

Megérdemlik!
Az ember nem Isten, csak azt képzeli néha magáról...

Öregség

(Elf, 2008.07.31 15:14)

Ez igen! Jóóóóó nagy pofont adsz nekik :D Tetszik.