Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


novella - Konzervdobozok

2009.04.27

Konzervdobozok


- Kedves nézőink! A „Kék-hegy Titka” című fantasztikus filmet látták. Tizenegy óra harminckét perc van. A most következő könnyűzenei műsorhoz jó szórako…
A tévé elhallgatott. Bert kikapcsolta.
- Ezek egy-két jó filmen kívül mást nem tudnak csak zenélni! – jegyezte meg csak úgy magának és kiment a konyhába.
Benézett a hűtőbe, mit lehet ebédelni, de meleg étel nem volt. Az egész hűtő szinte üres volt. Csak tíz deka szalámi volt benn, zsír és zöldség, meg egy doboz sajt.
Hát persze! Tegnap a szendvicsekhez sok minden elfogyott. Egy születésnapra sok vendég jön. Barátok, barátnők, volt osztálytársak, ismerősök, stb. Reggelije sem volt valami laktató, mostanra pedig már mind elfogyott.
Bert kiment az előszobába. A kenyérből is csak egy kis csücsök maradt. Befőtt sem volt. Mivel Bert éhes volt, lement az áruházba bevásárolni. Egy órával később már vissza is érkezett. Kipakolt a szatyrából, majd mindent a helyére rakott.
A hűtőt is fel akarta tölteni, de amikor kinyitotta az ajtaját, nagyon meglepődött. A gép belseje félig meg volt rakva furcsa konzerves dobozos valamikkel. Gyorsan berámolta a bevásárolt ételeket és egy-két konzervet kivitt megvizsgálni a konyhába.
Felrakta az ételt főni, majd a különös dobozokat kezdte vizsgálni. Alakjuk a dobozos sör fémdobozára hasonlított, csak kissé vastagabb volt, Címke nem volt rajta, csak különös, ismeretlen írásszerű valami volt belenyomva, vagy belekarcolva. A konzervek különböző színűek voltak.
Egy kis dobozt talált még Bert az asztalon. Teljesen átlátszó volt, tele kis nyitókkal, szívócsövekkel. Valószínű az idegen ételhez, vagy italhoz tartoztak.
De hogy kerültek ide? – gondolta.
Senki nem járt itt! Gyorsan ellenőrizte az ajtót. Zárva volt, hiszen ő zárta be. Megnézte az ablakokat is. A nagyszobában lebegtetve a függönyt, egy kis szellő jött be az ablakon. Mellélépett és kinézett rajta. Odalenn a város nyugodtnak látszott, mint mindig ebédidőben.
A huszonötödik emeletre ki mászna fel? Senki!
Egész ebéd alatt ezen gondolkozott, de nem tudott rájönni. Végül si teljesen mindegy. Nem loptak el semmit, csak éppen több falival van itthon.
Aztán megnyugodott.
Miután befejezte az evést, elővette azt a kis dobozt és a benne levő nyitóval felnyitotta az egyik zöld színű konzervet.
Belerakott egy szívószálat. Megkeverte, megszagolta, belenézett, de csak sűrű zöld lé volt benne.
Egy kicsi belekóstolt. Egészen különös íze volt… - ismeretlen, de elég finom – gondolta.
Megint gondolkozni kezdett és közben bele-belekóstolgatott a dobozokba. Megkóstolta már a pirosat, kéket, zöldet, a pici barnát… és mindegyik ízlett neki. Sőt egészen laktatóak voltak.
Később már nem is gondolkozott rajta.
Este is evett belőlük. És másnap, harmadnap is… Így teltek a hetek. Aztán az egyik szerdai napon észrevette, hogy megint kifogytak a készletei.
Lusta volt lemenni az áruházba, most már csak ezeket a különleges, de finom konzerveket itta. Bár semmit sem evett, csak ivott mégis mindig jóllakott vele. Ez különösebben nem is zavarta egy ideig, de végül ez is elfogyott
Megint lement az áruházba. Késő délután volt. A pénztárak és pultok mellett hosszú sorok kígyóztak és nagy meleg volt.
Sötét volt már, amikor Eart kilépett az áruházból. Negyednyolckor ért a szálloda elé. Furcsa előérzete támadt hirtelen. Felnézett.
A csillagok közül élesen, egyre gyorsabban száguldott egy fénycsóva a szálloda felé. Mert egy ideig megbabonázva állt a járdán, majd mint az őrült berohant a portára. Gyorsan elkérte a kulcsot a portástól és már ott is termett a lift mellett, türelmetlenül nyomkodva a hívógombot. Amikor a lift leért, feltépte az ajtaját, beugrott és miközben felfelé ment eszébe jutottak a konzervek. - Innen kaptam volna őket? – gondolta.
Amint belépett a lakásba, ledobta a tele szatyrokat és a hűtőhöz rohant.
A konyhaajtóban megállt és döbbenten bámulta a hűtőszekrényt.
A fénysugár már fél perccel ezelőtt betörte az ablakot és a hűtőre esett. A gép villogott eszelősen és furcsa zümmögő hangot adott. Aztán remegni kezdett és hangosan búgott. Végül visszaállt eredeti hangjához, színéhez a fény pedig, éppoly gyorsan mint ahogy jött, elhalványult és visszahúzódott a csillagos égboltra.
BERT izzadt az izgalomtól és az ablakhoz rohant. Meglepetten állt előtte és sokáig nézte azt a messzi távolba és végül eltűnt. Nem akart hinni a szemének. Percekig csak állt mereven és bámult a távolba…
Aztán megfordult és elindult a hűtőgép felé, amely már csak halkan, szokásosan zümmögött, jelezve, hogy működik.
Bert félénken nyúlt a fogantyú felé és miután legyőzte félelmét, felnyitotta a hűtőszekrény ajtaját.
A gép tele volt ugyanolyan konzervekkel, mint amilyet ugyanilyen titokzatos módon kapott. Kissé megnyugodott, bár még mindig izgatott volt.
Később berámolt a hűtőbe és megvacsorázott. Megint elővett egy doboz italt. Megvizsgálta, de ez is ugyanolyan volt, mint a többi. Az íze már szokásos volt neki, így ezt is megitta.
Este még sokáig gondolkodott s történteken. - Ki küldhette ezeket? Mert valahonnan, a világűr mélyéből is, de mégis elküldték.
De miért pont hozzám? Biztos valamilyen speciális koncentrátum, mégis semmi utóhatása és milyen finom. Bár az is lehet, hogy az utóhatás csak évek múltán jön ki rajtam… lehet… valószínű...már egy honapja iszogatom, mégis semmi hatás! Bár lehet, hogy erősebb
vagy okosabb lettem, netán az étvágyam nőt meg? De nem tapasztalok semmi ilyesmit… vagy netán gyengülök, butulok?...
És mi okuk lehet az én táplálásomra? És kinek vagy kiknek lehet rá oka? Hmmm… Ez egyszerre túl sok a kérdés, rejtély! - gondolta Bert.
Elaludt…
A következő hetekben megint nem történt semmi. Bert ugyanúgy felkereste a barátait, mulatókba járt, nőzött és szerencsejátékkal ütötte el az időt, mint régebben. Megszerette a különös konzerveket, és azokat iszogatta már reggeli, ebéd és vacsora helyett. Lelke mélyén valami nem akarta engedni ezt, hátha nagy baj lesz belőle - és mindig ettől tartott - de valami erősebb megérzés azt parancsolta neki: igya csak nyugodtan. Ezt kell tennie!
Egy nap ismét elfogyott, most már harmadszor a konzervtartalék. De most nem ment le az áruházba, szándékosan.
Csak odaállt az ablakhoz, amit már beüvegezett és kinyitotta. Mintha segélykérően reménykedve várt volna a konzervekre.
Tudata alatt már szükséges lett ez a sűrű ital. Egyre inkább hanyagolta el földi ételeket. Mostanában már csak ilyeneket ivott.
Az égen, a sötét csillagos égen, a sötétségből előtűnt egy picike pontocska és növekedni kezdett. Bert ösztönösen kissé arrébb lépett az ablaktól.
A látvány lenyűgöző és kissé félelmetes volt.
A kis fénycsóva egyre nőtt és egyenesen a szálloda huszonötödik emeletére, vagyis Berthez száguldott.
A nyitott ablakon át bevágódott és a hűtőgépre esett.
Mint az előző esetben a gép rázkódni, vil1ogni és kattogni kezdett.
Bert lassan közelített felé. Az ajtajához kapott, hogy kinyissa, de amint hozzáért, rögtön visszarántotta a kezét. Mintha egy meteormező száguldó sziklái közé rakták volna ujjait. Kissé fájt a karja. Majd bizsergetően elzsibbadt. Bert leült egy székre és a fénycsóvát nézte, ami pár másodperen belül elhalványodott és visszaszáguldott egy pici fénylő pontba.
A hűtőhöz ment és kinyitotta az ajtaját. Megint csak azok a különböző színű konzervek voltak benne. Már új „szállítmány”.
Honnan tudják Ők, hogy ő mikor fogyasztja el az utolsót?
Mindegy, mindenesetre semmiben sem szenved hiányt. Sőt! Már volt feleslege is!
Kissé sűrűbben ment fodrászhoz, és sűrűbben borotválkozott. És egyes dolgokat elfelejtett. Nyitva hagyta az ajtókat és kissé szórakozott lett.
Olykor csöndes volt és furcsaságokat motyogott össze. Valamilyen elmélete volt, hogy vannak idegen civilizációk más bolygókon biztosan! Bizonyítékokat sorolgatott, sokszor oda sem figyelt, ha beszéltek hozzál
Otthon órákat töltött esténként az ablak mellett, mintha azt várná, hogy egyszer csak előbukkan a levegőből egy űrhajó és kiszállnának belőle különös szőrös szörnyfigurák. Mostanában egyre többet foglalkozott a távoli világ bolygóival, csillagaival, űrhajók hajtóműveivel és felépítéseivel, irányításával. Barátai is észrevették ezt kisebb-nagyobb összejöveteleken.
- Teljesen megváltozott!
- Mintha kicserélték volna!
- Már nem az igazi! – mondogatták háta mögött a barátai.
Miért nem borotválkoztál meg mielőtt eljöttél a bulira? - kérdezte aznap egy barátja. Ééén? Reggel borotválkoztam!
Otthon megnézte magát a tükörben és látta milyen borostás a képe. Pedig tényleg borotválkozott reggel!
És tegnapelőtt volt fodrásznál, már mégis nagy a haja.
Kezdet sejteni mi történt.
Fürdésnél észrevette, hogy szőrösebb az átlagosnál, sőt a szeme mintha kissé nagyobb lenne, és arccsontja előrébb állt kidudorodva.
Aznap itta az utolsó doboz sűrű masszát.
Többet rá sem tudott nézni! Mind kidobálta őket.
Megjött a mellékhatás! Olvasni és írni egyre nehezebben tudott. Ehelyett valami furcsa írást használt, de már csak magának. Bezárkózott magába és a lakásba.
Mindinkább szőrösödött, izmosodott. A maradék tartalékkonzerveket is ki akarta dobni, de a másik, földi étel nem annyira ízlett már neki és el is fogyott. Sem az utcára, sem az áruházba nem merészkedett le. Félt!
Nagyon félt!
És nem volt mit tennie, tovább kellett innia a sűrű színes lét. Tudta ez elcsúfítja, de nem tehetett mást.
Napról-napra rondább lett. Nem bírta tovább. Fel akarta hívni az orvos barátját.
De először nem sikerült neki. Már alig tudott olvasni!
Végül is lassan, de sikerült a tárcsán megkeresni a számokat. Felvette a kagylót és belemakogott.
Már egészen furcsán beszélt.
- Hooalló! Ferreddi?
-  Igen… De… ki beszél?
- Egon… Beart! Keoorleak seagítsss raaajtam! Gyeere idee! Ssssieass! Kearlek…
- De hát mi történt? Beszélj normálisabban!
Letetette.
Bert, vagyis az a figura, ami kialakult félig belőle, már majdnem őrjöngött idegességében, mikor csöngettek az ajtón.
Odaszaladt és nagy nehezen kinyitotta a zárat. Az ajtó mögé bújt és megszólalt:
a Foerreedi! Neeo ijedj meeg haa meeglátsz! És becsukta az ajtót.
Előbukkant a sötétből az alakja. Freddi rémülten lépett hátra és a kézitáskáját is kiejtette a kezéből.
- Uramisten! Mi… mi történt veled Bert?
- Noee feélj toőőleem! Miiindeent eol moondok - makogta Bert.
Fred erőt véve félelmén leült a fotelba és bekapcsolta mini magnóját felvételre.
Gondolta, hogy valami nagy baj lehet, ezért elhozta otthonról.
Hallgatta Bertet, aki elkezdett mondani mindent az elejéről.
-Hááat iigy töörtéent! - fejezte be a történetet. Fred ámulva hallgatta és mikor Bret befejezte mondanivalóját, még a magnóról is elfelejtkezett. Sokáig csendben voltak.
- Szaaólaalj maaár meeag! - nyögte ki Bert idegesen.
- Sajnos… sajnos nem tudok… segíteni rajtad… Bert.
- Éées mii leesz voeleem?
- Nem tudom! Semmit sem tudok! – kiabált Fred. - Nem tudlak megmenteni!...
Percek teltek el hallgatással, végül.
- Jól felöltöztetlek, kifizetem a számládat és leviszlek vidékre, ott kisebb a forgalom… Időnként meglátogatlak… Mást… nem tehetek érted… már semmit sem tehetek érted…
A férfi szemébe könnyek gyűltek. Odaszaladt a félig emberalakhoz és magához ölelte.
- Bert… Bert…
- Kööeszööönöem Ffreedii….
Zokogott mind a két barát. Aztán sokáig csak nézték egymást. Végül Fred kiment megmosakodni.
- Gyere! Felöltöztetlek.
A kabát gallérját teljesen felhajtotta, és szemére napszemüveget tett.
Gyorsan összeszedte Bert holmijait egy bőröndbe, egy kis rendet csinált, majd…
- Menj le el kocsimhoz. Piros színű ford. – mondta - Én kifizetem a számládat és megyek utánad.
- Kööeszöönööömm!
Az ajtón kettőt kattant a zár, majd elindultak lefelé a lifttel.
Fred elintézte a számlát és leadta a szobakulcsot, majd távozott.
Bertet az ajtó előtt találta.
- Miért nem mentél a kocsihoz? - kérdezte és belekarolt a férfibe.
Miután beültek a kocsiba:
- Neeeem tuuodoom milyeen az aa foordd.
Hát igen, ezt is elfelejtette. Már nem sokat tud semmiről.
Hegyi szerpentinen száguldtak felfelé. Gyönyörű volt a táj és friss volt a levegő.
Vidáman sütött a nap.
Csak a kocsiban volt feszültség.
Két szomorú, ideges lény ült benne. Nem szóltak egymáshoz, csak bámultak maguk elé. Fred fejében úgy száguldtak a gondolatok, mint a Ford mellett a fák.
- Érthetetlenek ezek a konzervek! Ezek tették volna ilyenné Bertet? Alig tudom elhinni! Minden héten eljövök hozzá… legalább kétszer. Egyenlőre titokban kell tartani mindent, de egyszer felkeresi valaki, és akkor kiderül minden. Mit fognak csinálni szerencsétlennel!? Az lenne a legjobb, hogy akik ezt csinálták belőle, eljönnének érte. Biztosan jobb lenne neki náluk… náluk? kiknél?...
Ah… badarság az egész - fejezte be gondolatmenetét.
Felértek a házhoz. A kilátás szép volt, de ez sajnos semmin sem változtatott.
A ház egy kisebb villa volt. Szépen gondozva a kert és az épület jellemezte gazdáját.
- Ez itt mind a tied! Neked adom, amíg csak nálam maradsz. Hetente kétszer eljövök, meglátogatlak. Mindent titokban tartok, amíg csak lehet… Többet sajnos nem tehetek érted.
- Naagyoen koeszönööm… Tuudteam, hoogy raad mindig szaamíthatook…
Fred odaadta a kulcsokat Bertnek, miután kinyitotta a kaput, és a bejárati ajtót. Beült a kocsiba és elhajtott.
Bert még sokáig nézett a távolodó autó után, aztán felment az emeletre. Elővette a maradék
dobozt és felhajtotta. Mást nem tehetett.
Írni és olvasni már nem tudott, csak a saját nyelvén. Az övén?
Most már el tudta olvasni a konzervek oldalába nyomtatott szöveget:
Biológiai Speciális Koncentrátum földi emberek számára.
Rendszeres fogyasztása következtében az emberi szervezetet regenerálja, átalakítja.
Végül hozzánk, a CK-006-os bolygón élőkhöz teszi hasonlóvá ez az ital.
Vegyi összetétele titkos!
Minősége fél szelmerig jó!
Ezen is sokat gondolkodott: „földi emberek számára"
Tehát nincs egyedül. De kik a többiek?
És „CK-006-os bolygó”?
Ismerős a neve pedig soha nem hallottam még!
És rájuk hasonlítok?! Akkor ők is ilyenek!?
Egész nap csak iszogatott az újonnan kapott dobozokból.
Mást nem is csinált, csak ült és jegyezgetett furcsa írásmódban, meg a csillagot nézte esténként.
 
Fred, ahogy ígérte meglátogatta, időnként. Bert pedig, egyre szőrösebb, nagyobb és csúnyább lett.
Végül egy napon….
Fred a villa elé hajtott. Felment az emeletre. Nem csöngetett, nehogy felébressze Bertet, ha alszik.
Bert pedig meghallotta, hogy valaki közeledik és az ajtóhoz ment.
Magassága már majdnem elérte a két métert, pedig emberi alakjában csak egy méter hetvenkét centi volt.
Az ajtó kinyílt és Fred belépett rajta.
- Bert! Itt vagyok… Helló… Tudod… én vagyok Fred a bará…
- Bert kilépett az ajtó mögül üvöltve nyúlt izmos, szőrös kezével a betolakodó után.
- Ne! Ne… Bert! Én vagyok az! Ne bánts! Neeee… kiabálta Fred és ahogy csak bírt úgy rohant a kocsija felé.
Bert jóval mögötte száguldott le a lépcsőn.
Beugrott a kocsiba és máris indított. A visszapillantó tükörben még látta, hogy volt barátja lemarad, és ordítva rázza ökleit, majd egy kis fát kitép a földből, és utána hajítja.

- Szegény Bert - gondolta később Fred.
- Engem is elfelejtett! Azt hitte meg akarom ölni! Vagy nem is tudom…Óh bár csak álmodnám az egészet.
Bert pedig csak az eget figyelte. Már nem törődött semmivel. Csak ivott és bámulta a csillagokat.
Egyik délután odalépett Fredhez Bert egyik barátja a csoportból:
- Hol van Bert? Miért nem jött el megint? – kérdezte.
- Ha beteg, üzenjen, elmegyek meglátogatni -  lépett oda egy másik ember.
És sorra özönlöttek a kérdések Fred fejére.
- Majd buli után elmondom! Menjetek szórakozni!
- De én látom az arcodon, hogy nagy baj történt! Talán… meghalt?
- Nem! Na jó -  sóhajtott - gyertek be a szobámba.
Bementek és Fred köré gyűltek, aki belekezdett.

- Az egész úgy kezdődött, hogy Bert felhívott telefonon és belemakogta, hogy bajban van, siessek hozzá!
A hangjából kiéreztem, hogy igaza van, és vittem egy kis magnót.
Amikor felértem hozzá, bekapcsoltam - mondta és elővette a magnót, benne az előretekert kazettával.
Bekapcsolta… A többiek síri csöndben, szomorúan hallgatták.
- Foerredi! Neeo iijedj meeg haa meegláatsz…

Bert kiült az ablakba, kezében egy doboz itallal. Sötétedett. Sokáig ült a nyitott ablak alatt.
Érezte, nemsokára történni fog valami. Este tizenegy óra húsz perc volt.
 
... És azóta teljesen elfelejtkezik mindenről. Legutóbb. mikor ott voltam üvöltve rám támadt… engem is elfelejtett… és titeket is…. mindent!...
- El kell mennünk hozzá! Segítenünk kell rajta!
- De széttép mindenkit - kiabálta Fred idegesen.
- Meg kell néznünk mi történik vele! Hosszú csend állt be, majd:
- Na jó… de csak a kedvetekért… menjünk! Öt perccel később három kocsi hajtott ki a főútra tele férfiakkal. Száguldottak a kis kastély felé. Ahol Bert…
 
... észrevette azt, amiről nem tudja miért, annyira áhítozott. Nem csalódott. Az égboltból kivált egy pici fénylő pont és a villa felé közeledett.
Egyre jobban kivehetőbbé vált a hatalmas űrhajó körvonala.
 
Fényárban úszott az egész gépezet.
Bert úgy nézte, olyan vágyakozóan, mint egy lény, azt az űrhajót, amelyik évekkel ezelőtt ezen a bolygón felejtette és most visszajött volna érte.
Az űrhajó pedig méltóságteljesen ereszkedett alá a földre.
Egy percig csak állt ott, majd kikapcsolta a hajtóművét.
A csillagos égbolt alatt egy hatalmas, fényes gömb állt a villa mellett, fél kilométerrel az éj csendjében.
Egy zsilip nyílt ki az alsó részén, és egy kivilágított sikló repült a ház felé.
Bert már kint állt az ajtó előtt és megbabonázva nézte az érte jött űrhajót.
Loboncos testén arrébb vándoroltak a dús szőrcsomók egy kis szellő miatt, ami lágyan fújdogált a hegytetőn.
A sikló egyetlen utasa annál jobban kivehetővé vált, minél közelebb jött.
A gépet letette a kertben és kiszállt belőle. Bertet nézte hívogatón, az pedig megindult, kezében az utolsó, felbontatlan konzervvel.
Odaért az idegen utas elé és szótlanul nézte azt az alakot, aki érte jött, hogy egy másik világba vigye és aki teljesen ugyanolyan volt mint ő. Egy hím!
Percekig csak egymást bámulták, végül az idegen arcán örömteli mosoly jelent meg.
- Hát mégis sikerült - gügyörészte a saját nyelvén.
Bert aki értette a mondatot torokhangon válaszolt.
- De miért pont engem?! És egyáltalán… miért?
Az idegen megint ránézett, megcsodálta, majd belekezdett:
- Nem is olyan régen még sokan éltünk a CK-006-os bolygón. Nagyon sokan és boldogan.
De egyik nap nagy erők szövetkeztek ellenünk és irányítani akarták az egész bolygót.
Nagy harcok kezdődtek, de egy ideig nem tudtak elnyomni minket.
Sok tudósunk gyilkos fegyvereken dolgozott és egyszer feltaláltak egy veszélyes bombát, amit akkor akartak bevetni,  ha újból támadnak az ellenfelek.
Magunknak pedig kialakítottunk egy védőszérumot ellene.
Ugyanakkor ugyanez történt a bolygónk másik felén, ahol a hatalomra törők éltek. Egy nap megint támadtak és hozták magukkal a bombákat. Mi éppen akkor szolgálatban voltunk egy titkos űrbázison.
Sok professzorunk dolgozott és kísérletezett ott.
A CK-006-os, bolygónkon pedig kitört a harc.
Mindkét fél bevetette félelmetes bombáit. Az erős szervezetűek életben maradtak és tovább harcoltak.
Már-már legyőztek minket, amikorra a légkör bomlani kezdett.
Sokan meghaltak a kozmosz sugárzásaitól.
Ilyen tájban érkezett vissza barátom egy háromtagú kis csoporttal a CK-006-osra. Mindent romban találtak odalent.
Tartottuk a kapcsolatot és hallottuk,  amikor felrobbantották őket.
A nagyhatalmak az utolsó erejükkel is azon voltak, hogy megöljék azt, aki ellenszegül és átvegyék a hatalmat..
Mire észbe kaptak a CK-006-on alig volt élő és beindult egy halálos folyamat.
Ezt mi is érzékeltük. Remegett a föld, kitörtek a vulkánok., megnyílt a föld, stb. Tudtuk, most kell elmenekülni, míg lehet. Három űrhajóval indultunk el a bázisról.
Miénk volt a legnagyobb, bár csak nyolcan voltunk rajta.
És akkor… a szülőbolygónk…felrobbant.
Iszonyú volt!
Hatalmas száguldó meteormező keletkezett a helyén.
Az egyik űrhajót elvesztettük a meteorzónából való kijutáskor, a másik útközben veszett el.
Nagyon el voltunk keseredve. Az egész fajból csak nyolcan maradtunk!
Szerencsére az űrhajónk többszörös fénysebességgel száguldott, hamar rátaláltunk erre a Föld nevű bolygóra.
Ti emberek nagyon hasonlítottatok ránk, ezért a Föld közelében keringtünk évekig és közben állandóan azon kísérleteztünk, hogy lehetne a kipusztulástól a mi fajunkat megmenteni.
Közben egyre öregedtünk, bár mi kétszáz évig is elélünk.
Végre eljött a nagy nap! Sikerült!
Olyan folyadékot állítottunk elő, ami átalakítja a belső és külső szerveket.
Több száz városban „tettünk” a tárológépekbe ilyen konzerveket.
És vártunk türelmesen.
Az utánpótlásokról gondoskodva keringtünk és egy műszer segítségével a száz és száz hely közül oda repültünk, ahol elfogytak a konzervek.
Végre elérkezettnek láttuk az időt a látogatásra.
Közben már csak hárman maradtunk. A többiek mind meghaltak.
Ebben volt minden reményünk, ha ez nem sikerült volna, az egész fajunk kihal.
De mégis sikerült! A BSK konzervek megtették a hatást.
Az űrhajónkban már hetvenkét ilyen lény van, mint te.. mint én...
Megyünk mindenhová, felvenni a többi lényt. Te is gyere velünk! Itt a földön már semmit sem tudsz csinálni! Te már nem vagy Bert… te már nem vagy idevaló…
Higgyél nekem!

Bert agyában egymást kergették a gondolatok és az emlékek.
- Elhagyni a szülőbolygómat?!
- Eszébe villantak barátai arcai is utoljára.
Itt hagyni őket?! Elmenni, hogy soha ne térjek vissza?
- Nem! Nem! Nem! Maradok!
- Értsd meg! Te már nem Bert vagy! El kell jönnöd! Vagy tán azt akarod, hogy rács mögé dugjanak, és a képedbe röhögjenek, mint egy állatnak?
Aki csak meglát, félelmében elrohan, elbújik, vagy tán lelő.
- Hát ez kell neked? – hirtelen fejezte be a torokhangú veszekedést. Időt adott a gondolkodásra.

A három kocsi már a szerpentinen száguldott felfelé.
- Nemsokára odaérünk! – mondta Fred. Izgultak és féltek. Izzadtak és melegük volt.
Végre felértek a hegytetőre. Bár még csak piciben, de már látták a házat. Igaz, hogy a villa eltakarta az űrhajót, mégis arrafelé nagy fényességet láttak.
Mindenütt csend volt, csak a kocsik motorjainak zúgása hallatszott. Éjfél volt.

Bert visszanézett a házra. Tudatában megjelentek az emlékei, amit nemsokára véglegesen el fog felejteni.
Percekig csak állt, aztán elindult a szikla felé. Igaza van az idegennek.,
Hiába vannak barátai, itt már el van veszve.
Könnyek gyűltek a szemébe. Halk morgás hagyta el a száját.
Az idegen is beszállt és elindultak az űrhajó felé…

Fred már jól látta az űrhajót, ő hajtott legelöl. Jól gondolta, az idegenek eljöttek érte. Bár akkor még nem hitt benne. Nyomta a gázpedált, ahogy csak tudta. Találkozni akart Berttel utoljára. De kíváncsi volt az idegenekre is.
Már a többiek is jól látták a hatalmas fémtestet. Mintha versenyen lennének, úgy száguldottak a villa felé. A kis libbenőt nem vették észre.
Lefékeztek a ház előtt. Fred felrohant az emeletre. Most nem félt. Lihegve berontott az ajtón, de Bertet, vagy a „szörnyet” már nem találta sehol.
Körülnézett. Az asztalon lapok voltak szétdobálva, tele különféle kacinfántos írással. Az ablak mellett szanaszét dobálva üres konzervek hevertek.
Fred kinézett az ablakon, s meglátta a siklót a távolban, amint az anyaűrhajóhoz közeledik.
Lerohant a kertbe és bevágódott a kocsiba.
Most nem üldözte senki, mégis veszettül hajtott.
Még a szemébe gyűlt könnyeken keresztül is látta, amint kinyílik a zsilip és befogadja a siklót.
Már nagyon közel volt az űrhajóhoz. Kiabált, ahogy a torkán kifért:
- Bert!... Beeeert várj meg!... Várjatok meg! Maradj nálunk Bert!... vagy ha nem, megyek veletek! Beert, várj meg!
Hangját már elnyomták a feldübörgő hajtóművek.
A másik két kocsi is odaért már.
Az űrhajó alól kékes füst tört fel. A zúgás egyre nőtt. Remegett a föld. Éds a hajtómű felemelkedett a földről.
Fred felzokogott.
- Bert!... Hát itt hagytál? – de szívében megértés volt.
- Tudtam...

Bert látta kamerákon keresztül a barátait. Szeméből könny csorgott végig az arcán… arcán? … Nem is volt már arca, csak bozontos feje.
Ide ő már többet soha nem fog visszatérni. Itt hagyta a barátait… sőt a múltkor az egyiket… a legjobbat majdnem megölte… Nem! Ő már nem Bert! Neki semmi keresnivalója itt. A Földön. Ő már Kissk…. És ezen semmi nem változtat többé.

Az űrhajó ötszáz méter magasan állt. Egy kört leírt, amikor visszatért a helyére, kettőt villogott, mintha elköszönni akart volna.
A következő percben már alig lehetett látni. Elrepült…. Elrepült, hogy begyűjtse fajtáit a Földről és egy bolygót keressen, ahová letelepedhetnek, békében élhetnek.
A hajót már nem lehetett látni, de Fred még mindig csak állt, kezében egy köteg írott lappal és az utolsó doboz konzervvel, amit a kertben talált, és könnyes szemmel bámult a csillagokba. Nála voltak az utolsó bizonyítékok Bert létezéséről, aki most már messze jár innen, és soha többé nem jön vissza a FÖLDRE!!!


VÉGE!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Scifi.hu

(Big Cat, 2011.01.19 19:41)

Igen, nyugodtan és az aljára az Adim név kerüljön névnek. Ha már kiteszel, kérhetnék legalább egy idemutató linket cserébe?
Köszönöm!

agadeisarrukin@gmail.com

(L. N. Peters, 2011.01.18 08:38)

Feltehetem a novelládat a scifi.hu-ra? Ha igen, kérek egy írói nevet az agadeisarrukin@gmail.com címre.

P. Laci
(L. N. Peters)

Hatások...

(Big Cat, 2010.01.12 11:10)

Örülök, ha hatással vagyok másokra. Sőt, több olyan írásom is van, ami rám is hat, pedig én írtam...
Elismerés, hogy kitettél, köszönöm!

Másképp? Minek?

(Lilly, 2010.01.08 14:27)

Mér kéne ezt másképpen írni? Ez így is király. A végén mindig sírok :(
Amúgy feltettem az oldalam linkjei közé a honlapot.

anyu65@freemail.hu

(magdi, 2009.05.03 00:07)

Gondold, hogy más bolygón ébredsz fel egy hajnalon.
Érzed hogy néznek ülnek az ágyadon
egy mosolyt keresnek arcodon.
Minden szót értesz hangtalanul,
csak szemedbe néz, ki hozzád szól
Azt mondja, könnyebb lenne ha elfelejtenéd
honnan érkeztél...

konzerv

(Elf, 2009.04.27 20:40)

nagyon szívesen, érdekes volt olvasni/írni...